Február 10-én, Boldog Hugónak, rendünk első apátjának ünnepén került sor a magyar premontreiek idei talán legnagyobb közös liturgikus ünnepére: Budapesten a Szent István bazilikában adtunk hálát rendünk elmúlt 900 évéért. A szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros úr, esztergom-budapesti érsek volt. Szentbeszédében a bíboros atya nagyon találóan beszélt a premontreiek szerepéről a mai világban: “A lelkipásztori szolgálatot végző kanonokrendek olyan modellt jelenítenek meg, amely alternatívája lehet a plébániai rendszer hagyományos formájának, illetve kiegészítheti azt. A papi közösség a hozzá csatlakozó világiakkal, a kiváló liturgikus és imaélet és az aktív lelkipásztori jelenlét vonzó életforma lehet … Ha pedig egy ilyen közösség nem az elzárkózó életet választja, hanem lelkipásztori felelősségtudattal megnyílik a környező világ felé, akkor a mai idők jelévé válhat, és lényeges részt kaphat az egész egyház küldetésének teljesítésében”
A szentmisén jelen volt majd az összes premontrei atya, testvér és nővér, Csornáról, Gödöllőről, Szombathelyről, Türjéről, Zsámbékról. Csornáról és környékéről két busszal is zarándoklat indult a szentmisére (a járványügyi előírások megtartásával): az úton készületképpen Boldog Hugó életét tekintették át, valamint az M1 autópálya mentén útbaeső premontrei helyekről kaptak felvilágosítást az utazók. A zarándokok között voltak csornaiak, bágyogszovátiak, döriek, rábaszentmihályiak, rábacsécsényiek, rábapordányiak, bősárkányiak és jánossomorjaiak is. Külön köszönet a polgármestereknek és a Plébániai Tanácsadó Testületek alelnökeinek, akik jelenlétükkel megtisztelték az ünnepet Csornáról, Bágyoszovátról, Dörből, Acsalagról, Türjéről, Jánoshidáról, Mihályfáról, Szalapáról, Rábacsécsényből és még sok ránk bízott településről. Természetesen iskoláink képviselői is részt vettek Szombathelyről, Keszthelyről és Reziből. Az ünnep tiszteletére a Magyar Posta is bélyeget bocsátott ki, amely megvásárolható Látogatóközpontunkban is. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tudott ünnepelni, és osztozik örömünkben!
vissza a képtárba
X
Megszakítás